Babák: Az első év

A Babák – Az első év – azon filmek közé tartozik, melyek címében foglaltatik a történet: igen, babákról, és azok első évéről lesz szó. Thomas Balmes, francia filmes ugyanis négy kisbaba életének első évét mutatja be 80 perces filmjének: Hattie Amerikában, Bayar Mongóliában, Mari Japánban, Ponijao pedig Namíbiában látja meg a napvilágot. Már maga a koncepció is zseniális, hiszen minden bizonnyal rengeteg érdekes párhuzam vonható az újszülöttek fejlődése során. Érdekes módon azonban Balmes nem feltétlenül ezekre a magától értetődő párhuzamokra koncentrál, s bár olykor elsüti a közhelyfegyvert, az esetek zömében inkább sokkal kevésbé nyilvánvaló dolgokat mutat meg. Természetesen így is kapunk dögivel a kultúrák különbségeiből adódó snitteket, hiszen mindenki el tudja képzelni, hogy mennyivel másabb egy felhőkarcolókkal zsúfolt metropoliszban felcseperedni, mint mondjuk egy sztyeppén felhúzott jurtában, esetleg az afrikai szavannákon.

[hidepost=0]

[/hidepost]

A négy babán keresztül tehát négy kultúrát is megismerhetünk és csodálkozhatunk el olyan dolgokon, amikről talán fogalmunk sem volt. A Babák fókuszában érdekes módon nem a szavak állnak, hiszen bár hallunk beszélgetéseket is, de azok nem érdekesek, a film kvázi szöveg nélküli, megértéséhez nem szükséges nyelvtudás. Az alkotói szándék egyértelmű, hiszen a narrátor használata egyértelműen a szájbarágást, a didaktív szándékot erősítené, amire a Babák esetében abszolút nincs szükség, hiszen a néző feltehetően van olyan intelligens, hogy saját gondolatai legyenek a vásznon látható dolgokkal kapcsolatban.

Hangok terén tehát inkább a zörejek vannak jelen, no meg az atmoszféra, de a hangsúly egyértelműen a képekre került, mondhatni az operatőr narrálja a dokumentumfilmet kamerájával. Azzal a kamerával, mely ritkán mozdul, csak olykor zoomol, mégis úgy tűnik, hogy mindent meglát, még a legapróbb részleteket is. S, ha mindez nem lenne elegendő, olykor szemkápráztatóan szép, képeslapszerű kompozíciókat is kapunk, nem egyszer már-már valószerűtlen táj előtt másznak be a babák a képbe. Thomas Balmes úgy döntött, hogy nem törődik a szigorú kronológiával, filmje elég szabálytalan szerkezetű, s mint már volt róla szó, nem a mértani pontossággal felállított párhuzamokkal foglalkozik, nem törődik azzal, hogy melyik baba mikor szólal meg, vagy pontosan mikor áll először két lábra – nem kapunk segítséget arról, hogy hányadik hónapban járunk. Egész egyszerűen életképeket mutat be, nevetés, sírást, felfedezést babamódra, mindazt, ami ilyen fiatalon áthatja a csöppségek életét.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.