Hóhér, vigyázz!

február 25, 2014 No Comments »

A Wittner Mária életét bemutató portréfilmjében nem a szokványos módon örökítették meg az alkotók az egykori 56-os forradalmár és szabadságharcos életét és gondolatait. Megismerhetjük, miként lettek 1956-ban a fiatal lányokból fegyverforgató forradalmárok, majd a halállal büszkén farkasszemet néző kivégzettek. Sokat hallunk Wittner Mária barátnőjéről, Havvrila Bélánéról. Katival nyolc hónapon keresztül voltak cellatársak a siralomházban. Az ő emlékét is idézi a film címe, hiszen Kati arra kérte a hóhért, vigyázzon a hajára, mert szépen akar a túlvilágon Isten elé állni. A Wittner Máriáról szóló portréfilmet több éves előkészület – emlékezők és korabeli dokumentumok felkutatása, archív anyagok összegyűjtése, rendszerezése – után kezdte el forgatni a két rendező, Matúz Gábor és Siklósi Beatrix.

Talán az ő fejükben fordult meg először önálló filmet készíteni Wittner Máriáról, vagy legalábbis ők jutottak el a megvalósításig, pótolva a magyar filmtörténet több évtizedes hiányosságát. Az alkotók nem szokványos filmet készítettek az egykori ’56-os forradalmárról, a siralomházban annak idején hónapokat eltöltött halálraítéltről, aki immáron a második ciklusát tölti a T. Ház falai között, a Fidesz parlamenti képviselőjeként. A filmben megszólalnak például a Wittner Máriát egészen kicsi korában nevelő apácák, valamint visszaemlékezik a közös szenvedésekre és örömökre egy korábbi cellatárs.

A főszereplő, több mint fél évszázad elteltével – ezúttal kamerák, és nem géppisztolyos ávósok kíséretében – ismét lejut a Képviselői Irodaház még ma is titkokat rejtő alagsorába, ahol 1957-ben fogva tartották. Ma a megkínzott és legyilkolt forradalmárok lelke kísért a labirintusszerű folyosókon, rosszul megvilágított lépcsőfordulókban, miközben életre kelnek a szörnyű emlékek.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.

thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration