A Biblia: 2.rész

január 5, 2015 No Comments »

historylogoThe Bible ‘Series'[2013]: ‘Cím: Kivonulás’ A vallásos alkotókat a legendás amerikai Tízparancsolat című film ihlette meg és elhatározták, hogy az új generációnak ismét filmre viszik a Bibliát. Mark Burnett negyven szakértőt – keresztény teológusokat, rabbikat – alkalmazott, hogy hitelesen vigye vászonra a történeteket. Három évig tartott a forgatás, a nagyjeleneteknél erősen támaszkodtak a digitális technikára. Egyetlen egy sztárt sem szerepeltettek, amit azzal magyaráztak, hogy nem akarták egy-egy ismert arc a történetről terelte volna el a figyelmet. Jézust portugál színész, Diogo Morgado alakítja. A film egyetlen kisebb botrányt váltott ki, amiért a Jézust megkísértő sátán állítólag hasonlít az amerikai elnökre, Barack Obamára. Az alkotók és a csatorna minden szándékosságot tagadott. A rendező marhaságnak nevezte még az összehasonlítást is.

A sorozat kétségkívül népművelő, sőt misszionárius tevékenységet is folytat; a közvélemény-kutatások szerint a nézők 68 százaléka tanult újat a Bibliáról a film alapján. Az ilyen megközelítés régóta hiánycikk a filmpiacon; a néző leginkább a gúnyhoz, az istenkáromláshoz, a mítoszromboláshoz szokott. Amit nem lehet megtenni az iszlám vagy zsidó vallási szimbólumokkal, mert vér folyna, vagy nemzetközi felháborodást váltana ki, azt nyugodtan meg lehet tenni a keresztény jelképekkel. Dan Brown Da Vinci kódja magát a kereszténység alapját, Krisztus isteni mivoltát akarta lerombolni egy konspirációs thrillerrel. A hívő tömegek ezek után demonstratívan állnak ki a jóindulatú produkciók mellett.

Ilyen egyszerű az új Biblia-sorozat titka. És akik utólag rúgnak a filmbe, csinálnak viccet belőle, azokat nem a produkció hibái irritálják; őket a hozzá kapcsolódó vallási mozgalommá duzzadt ideológiai jelenség aggasztja. Nem értik, hogy annyi támadás után miként lehet még mindig milliókat vonzó a Biblia.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.

thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration