Ali vs Terrell

február 6, 2015 No Comments »

sportsworldMuhammad Ali vs Ernie Terrell [1967]: Minden idők egyik legnagyszerűbb sportolója, igazi bajnok, a bátorság megtestesítője, aki nemcsak a ringben küzdött, hanem a békéért és az emberi jogokért is. Nagy hatást gyakorolt a 20. század második felének Amerikájára. Ali színes egyénisége kellett ahhoz, hogy az ökölvívást az érdeklődés középpontjában tartsa. A pályafutása elején clownnak nevezett nagyszájú a legnépszerűbb közéleti személyiségek egyike lett. Akkor lépett a színre, amikor a profi boksz szinte tragikus helyzetben volt, a sportágat a maffia uralta.

A nehézsúlyú Ernie Terrell alvilági kapcsolatait nyilvánvaló tényként kezelték,de Sonny Liston, a Vén Kőpofa – két fegyveres rablás mellett 19-szer tartóztatták le – maffiakapcsolatai olyannyira közismertek voltak, hogy a maffiózókkal kapcsolatos perekben is kihallgatták. Listonról még azt is rebesgették, hogy Ali elleni első meccsén 720 ezer dolláros fellépti díját feltette ellenfele győzelmére. Ez ugyan nem bizonyosodott be, de a maffia sugallhatta, elvégre a visszavágó – amelyet Ali az első menetben megnyert, s amelyen a profi boksz szálait a háttérből mozgató Frankie Carbo azért nem lehetett ott, mert büntetését töltötte az Alcatrazban – busás haszonnal kecsegtetett. Ugyanakkor az is elterjedt, hogy a fekete muzulmánok próbálták megfélemlíteni Listont. Ezzel szemben a gengszter, Vitale nyíltan hangoztatta, hogy a meccs az első menetben eldől.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.

thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration