Hitler: Irány a háború

május 15, 2016 No Comments »

history3[Hitler – út a hatalomba]: 1929-ben a gazdasági válság által súlyosan érintett Németoszág zűrzavarba süllyedt. A nácik és a kommunisták között véres utcai összecsapások zajlottak, amikor pedig választásokra került sor, a “vörös-veszély” milliókat hajott Hitler karjai közé. 1933-ban Hitlert kancellárrá nevezték ki, s ezzel a fiatal és törékeny németországi demokrácia végveszélybe került. (Jegyzet): “A világot végül egy olyan hatalomnak kell irányítania, mely elutasítja a fertőződést, a fajok közötti keveredést” – vélekedett Adolf Hitler 1924-ben. Akkoriban még semmilyen jel nem utalt rá, hogy a Mein Kampf írója a hatalom csúcsára emelkedhet egykor. Hitler később mégis Németország diktátorává és a világ lángbaborítójává válhatott. Miként?

Amikor Hitler 1924-ben azt írta a Mein Kampfban, hogy “Az erősebb faj kiszorítja a gyengébb fajokat”, még senki nem gondolta, hogy ebből a zárkózott, a német politikai élet peremén tengődő különcből diktátor és az ország Führere lesz egy napon. Mi több: sokan még ma se értenek egy sor kérdést Hitlerrel és korával kapcsolatban. Például azt, hogy miként állhatott egy egész nemzet egy őrült terveket megvalósító fanatikus mögé. Hogy Hitler miként vethette el az erőszak magvait ilyen hatékonyan. Hogy a nácik miként ránthatták bele az egész világot a történelem egyik legszörnyűbb apokalipszisébe. És hogy miként volt lehetséges a Hitler-jelenség egyáltalán. Az első világháború idején Hitler a 16. bajor gyalogezred tizedese volt, s szolgálata négy éve alatt főként futárszolgálatot látott el. Veszélyes megbízatás volt ez: lövészároktól lövészárokig rohant, a feljebbvalók parancsait kézbesítve a katonáknak. Helytállásáért és bátoságáért megkapta a Vaskeresztet, melyet a későbbiekben is büszkén hordott a náci párt jelvénye alatt.

Az első világégés döntő hatással volt Hitlerre: számtalan katonatársához hasonlóan megtanulta megvetni az emberi életet. Fokozatosan fanatikus nacionalistává vált, s már a lövészárkok közt megfogalmazódott benne a gondolat: egyszer majd kiáll szenvedő baj- és honfitársaiért, és érvényre juttatja érdekeiket. Más szavakkal: politikussá válik. 15 évvel később már a Siemens gyár munkásai előtt állt, s így szónokolt: „Honfitársaim, Németország munkásai! A ti soraitokból származom, magam is egy voltam közületek… Közvetlenül mellettetek álltam a Háború első éveiben… Majd fokozatosan, kitartásomnak köszönhetően, sok tanulás és nélkülözés árán, sikerült kiemelkednem. Mélyen belül azonban ugyanaz maradtam.” És a munkások hallgattak rá. A 20-as évek végének gazdasági válsága és társadalmi bizonytalansága ugyanis az őrülteknek és szerencselovagoknak kedvezett. A káosztól és a “vörösöktől” félő tömegek a nácikra szavaztak, s ezzel Németország Hitler kezébe került – Hitler kezébe, aki kampányában békéről szónokolt, valójában azonban már egy végső háborúra készült.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.

thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration