Tibetben a lélek

május 11, 2018 No Comments »

header_logo33„Az úton, ha elszántak vagyunk, rátalálhatunk arra, ami minket valóban egyedivé és helyettesíthetetlenné tesz… A végéhez viszont, ami a kezdet, csak szenvedéssel, küzdelemmel teli úton lehet megérkezni. Mert nem az út nehéz. A nehézség maga az út.” – ezekkel a mondatokkal zárul Tolvaly Ferenc tavaly megjelent, nagysikerű regénye, az El Camino – Az út. S valóban. A Santiago de Compostelába vezető zarándokút egyszerre jelent végcélt és kezdőállomást abban a nagy utazásban, amelyre az író vállalkozott. Hiszen az út folytatódik… A második állomás a mágikus-misztikus Tibet, az úti cél pedig a Kailasza, a keleti vallások legszentebb hegye.

Tolvaly Ferenc öt hetet töltött Tibetben. Időnként olyan veszélyes helyeken járva, ahová jó néhány, fizikailag és mentálisan felkészületlen zarándok a legnagyobb igyekezete ellenére sem jutott el; s olyan csodákat átélve, mintha a nomádok sátrában gomolygó füst táncoló démonokat rajzolt volna a levegőbe. Vándorolt ötezer méter fölötti magasságban, hóborította kietlen pusztaságban, dacolva porral, széllel, az éjszakai hideggel és a nappali forrósággal, míg végül rátalált valódi úti céljára, a Csendre, amely visszavezette önmagához, és választ adott a kérdéseire.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Hozzászólás

You must be logged in to post a comment.

thời trang trẻ emWordpress Themes Total Freetư vấn xây nhàthời trang trẻ emshop giày nữdownload wordpress pluginsmẫu biệt thự đẹpepichouseáo sơ mi nữHouse Design Blog - Interior Design and Architecture Inspiration