Az irgalmas szamaritánus

Júl 14, 2013 by

Az irgalmas szamaritánus

Abban az időben: Egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: ,,Mester – szólította meg -, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: ,,Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: ,,Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: ,,De hát ki az én felebarátom?” 
Jézus történettel felelt a kérdésre: ,,Egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. 
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: ,,Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!” ( Lk 10,25-37)

A hitből irgalom fakad

Az egyik nyári hittantábor alkalmával a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy a vasárnapi szentmisében röviden adják elő az evangélium történetét, ami ez alkalommal az irgalmas szamaritánus volt. A megbeszélés után a hitoktató kissé szomorúan mesélte nekem, hogy nem ment könnyen a szereposztás, mert túl sokan akartak rablók lenni, akik kifosztják és bántalmazzák az embert. Végül aztán buzdítására mindenki megértette, hogy nem éppen a rablók példája a követendő, s így minden szereplőre akadt jelentkező.

A mai vasárnap evangéliumában az irgalmas szamaritánus jól ismert példabeszédét olvassuk, amelyet egy írástudó főparancsra vonatkozó kérdése vezet be. Jézus hasonlata két, egymásra rímelő kérdés között épül fel. Az elején az írástudó ezt kérdezi: „De hát ki az én felebarátom?” (Lk 10,29). A történet végén pedig Jézus visszakérdez: „Ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” (Lk 10,36). Mindkét kérdés tulajdonképpen azt kérdezi, hogy ki a felebarát, ki az embertárs?

A két kérdés között van egy nagy különbség. Az írástudó azt kérdezi, hogy ki a felebarát, akinek segítséget kell nyújtanunk. Ki az, aki segítségre szorul? Ki az, aki felé irgalommal és szeretettel kell fordulnunk? Jézus viszont azt kérdezi, hogy ki az a felebarát, aki segítséget nyújt. Ki az, aki irgalmasságot gyakorol? Ki az, aki szeretettel fordul a bajbajutottak felé? Az írástudó tehát azt kérdezi, hogy kit tekinthet felebarátjának, Jézus pedig megfordítja a kérdést, és arra kíváncsi, hogy a bajbajutottnak ki volt az igazi felebarátja.
Mindkét kérdésre választ ad a történet. Az írástudó kérdésére a felelet így hangzik: a bajbajutott, a rablók által megvert, a szerencsétlenül járt, a magatehetetlen, a segítségre szoruló ember a felebarát. Jézus kérdésére pedig ez a válasz: az első két ember, akik elmulasztották a segítségnyújtást és érzéketlenül mentek el a félholtra vert ember mellett, nem voltak az ő felebarátai, hanem csak az volt igazi felebarátja, aki irgalmasságot gyakorolt vele és gondoskodott gyógyulásáról, tehát a szamaritánus.

Amikor a gyerekekkel a hittanórán tanuljuk ezt a bibliai történetet és el szoktuk játszani azt, akkor a szereposztáskor a legtöbben rablók szeretnének lenni. Ők persze csak mellékszereplők, akiket éppen csak megemlít az evangélista a történet bevezetésében. Végül aztán a gyerekek mindig megértik, hogy itt az a lényeg, hogy ki akar irgalmas szamaritánus lenni, ki akar irgalmasságot gyakorolni.

A történet tanulságaként hangsúlyoznunk kell, hogy a keresztény ember számára a hit nem szakadhat el az életétől, a cselekedeteitől. A Hit évében gyakran emlegetjük, s remélhetőleg a későbbiekben sem feledkezünk meg arról, hogy a hitből, ha az valóban élő, jócselekedetek, az embertársaink iránt tanúsított tettek fakadnak. A szeretet gyakorlása erősebb tanúságtételnek tűnik, mint sok esetben a szóbeli igehirdetés. A szeretet tetteit látva többekben ébred fel a Krisztus-követés vágya, mintha csak hallanának Krisztusról. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincs szükség a tanítás szóbeli továbbadására vagy az evangélium hirdetésére, hanem azt, hogy ehhez társulnia kell a szeretet gyakorlásának, s valójában ez utóbbi hitelesíti, erősíti meg az előbbit.

A hívő ember számára a felebaráti szeretethez a motivációt az adja, hogy magának Krisztusnak segítünk, őt látjuk a rászorulókban. Ő mondta: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” (Mt 25,40). Amikor bárkinek is segítek, akkor ezt annak tudatában teszem, hogy a másik emberben Jézusnak segítek. Ilyen módon a másik emberben Krisztussal találkozom. Az evangéliumok arra is emlékeztetnek bennünket, hogy a végső ítéletkor az irgalmasság gyakorlását kéri tőlünk számon Isten. Nem fog minket arra kérni, hogy soroljuk fel az összes katolikus hittételt, hitigazságot vagy mondjunk szószerinti idézeteket a Bibliából. Ehelyett ilyen kérdéseket fog feltenni: Adtunk-e enni az éhezőknek? Megitattuk-e a szomjazókat? Felöltöztettük-e a ruhátlanokat? Befogadtuk-e az idegeneket? Meglátogattuk-e a betegeket? (vö. Mt 25,31-46). Akik igennel felelnek ezekre a kérdésekre, azok az örök életre jutnak, akik pedig elmulasztották e cselekedeteket, a kárhozatra kerülnek. Szívleljük meg az Úr Jézus szavait és fakadjon minél több jócselekedet hitünkből! (Horváth István Sándor)
irgalmas sz.

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.