Fiamnak tekintelek

Sze 15, 2013 by

Fiamnak tekintelek

„Abban az időben: A vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek,hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat. Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat. Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.

jtm_headerAztán így szólt: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.

jtm_headerAz idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki. Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.” Lk 15,1-32

A tékozló fiú története (részlet a Názáreti Jézus c. filmből)

jtm_headerFiamnak tekintelek: Boldog II. János Pál pápa az isteni irgalmasságról szóló enciklikájában így fogalmazza meg a tékozló fiú hazatérésének igazi okát: „Anyagi körülményeinek sanyarú volta, amelybe könnyelműsége és vétke miatt jutott, megéreztette vele, hogy fiúi méltósága alatt él. Amikor elhatározta, hogy visszatér az atyai házba, kívülről nézve úgy tűnt, hogy a nyomor és az éhség kényszerítette erre; az igazi ok azonban a nagyobb veszteség megértése volt. A tékozló fiú lelkiismeretében felébredt az elveszett méltóság tudata, azé a fiúságé, amelyben atyjával élt” (Dives in misericordia 35.).

A mai evangélium rövidebb változatában az elveszett bárányról és az elveszett pénzről (drachma) olvasunk, a hosszabb változat pedig kiegészíti ezt az elveszett (tékozló) fiú történetével. A három példabeszédet az köti össze, hogy elveszett dolgokról és személyről szólnak és mindhárom az Isten irgalmát mutatja be, aki keresi az elveszett, a bűnös embert. A megtalálás vagy az ember oldaláról nézve a visszatalálás a megbocsátást, az Isten szeretetébe való visszakerülést jelenti.

Egyes gimnáziumokban az irodalom keretében tanítják a tékozló fiú történetét. Be kell vallanunk, hogy irodalmi szempontból is rendkívül figyelemreméltó ez a drámai fordulatokban gazdag, szép kifejezéseket használó történet. De azért óriási különbség van az irodalmi érték felfedezése és az Isten irgalmának megtapasztalása között! A példabeszédet az érti meg igazán, aki már átélte a tékozló fiú helyzetét. Aki már elhagyta Istent és aki már visszatalált hozzá. Aki szabadságának köszönhetően elindult a bűn titokzatos útján. Aki a bűn mélységében képes volt visszaindulni Istenhez. Aki már megérezte az Atya ölelését a szentgyónásban. Aki már megérezte, hogy a bűn mélységéből egyedül Isten képes felemelni az embert.

Újra és újra elcsodálkozunk a fiatalabb fiú arcátlanságán, akinek van bátorsága ahhoz, hogy kikérje apjától örökségét, azt a vagyont, ami járna neki apja halála után. A fiú lázadása mögött az húzódik meg, hogy apja halálát kívánja. Már korábban hozzájuthatott volna örökségéhez, ha apja nem élne, nem létezne. A bűn ilyen lázadás Isten ellen. Azt gondolom, hogy könnyebb volna az életem, boldogabb lennék, ha Isten nem létezne. Azt képzelem, hogy nincs rá szükségem, a magam erejéből is boldogulni fogok. Hajlamosak vagyunk arra, hogy bűneink súlyát kisebbítsük. A bűn nem egyszerűen csak tiszteletlenség Istennel szemben. A bűn nem egyszerűen csak sértés Istennel szemben. A bűn emberségünk lázadása Isten léte ellen. A bűn teljes elszakadás Istentől és szeretetétől. A bűn a szent Isten megtagadása.

Amennyire esztelen és meggondolatlan a fiú magatartása, legalább annyira váratlan atyjának viselkedése is, aki visszafogadja őt. Ezen a fordulaton ismét meglepődünk, hiszen az apának nem lett volna kötelessége visszafogadni a fiút. Megtehette volna, hogy „két kézzel eltaszítja” magától fiát, de ő mégis két karjával magához öleli őt. Ez az ölelés egyrészt jelképezi a szeretetébe való visszafogadást, másrészt felfedezhetjük e mozdulatban a támogatást, hogy a fiú új életet kezdhessen, helyrehozhassa bűnét. Mintha csak ezt mondaná az apa: a fiamnak tekintelek és segítek neked, hogy a fiamnak tekintsd magadat.

jtm_headerAmikor részesülünk a bűnbocsánat szentségben, pontosan ezt érezhetjük. Isten kinyilvánítja, hogy eddig is a fiának, a gyermekének tekintett bennünket, és továbbra is így tekint ránk. Ő nem tagadja meg hozzánk fűződő kapcsolatát. Ugyanakkor megadja nekünk a segítséget, hogy bűneink megbánását és alázatos megvallását követően újra Isten gyermekének érezzem magam. Mert amíg a bűnben éltem, addig nem éreztem ezt. Amikor azonban Isten megbocsát, magához ölel, akkor újból érzem, hogy hozzá tartozom. Segítsen minket a Hit éve abban, hogy rátaláljunk az irgalomban gazdag Istenre, aki úgy indul utánunk, mint a pásztor az elveszett bárány után; aki úgy keres minket, mint az asszony keresi elveszett pénzét, és aki úgy vár minket, mint a tékozló fiút várta az ő szerető atyja. (Horváth István Sándor)

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.