Lassan, tünődve

Már 6, 2014 by

Lassan, tünődve

József Attila költészete azért tűnik kétszeresen tragikusnak, mert benne a gyanútlanság bukott el és magasztaltatott fel az ártatlanul, hetykén, vidáman fütyürészett dallam alig értett, szigorú szövege teljesedett be. A dallam csupa játék, kihívó gyengédség, büntetni való szeretetvágy, az élet idilli igenlése, csupa lágy kedvesség; s a szöveg, a versek szövege s az életé, komoly, nyers, emberi méltóságba gázoló, XX. századi magyar és költői pokol. Egy költő, aki a tájak és falvak, alkonyok s állatok idilli, édes, boldog dalolójának született, oly természetes előkelőséggel ízlésében, aminőt nem láttam kívüle senkiben, tiszta, üde, tavaszi dallamokban, ez a pásztorénekes. Csokonaisan rokokó kecsességű suhanc. Hiába próbálta hősies kedvességgel felmutatni s fenntartani magában az „áramló könnyűségű rétek” látomásait, japáni finomságú karcait az aluvó hangyákról, kényszerű győzelmet aratott felette a túlerős külvárosi éj.

A drámában, amelynek hőse a „költő és kora” volt, a költőnek kellett vesznie, a szenvedés, amelyre mint a halhatatlanság garancialevelére még büszke volt, „mint gyermek” a vakbélgyulladására, végül elhatalmasodott, s nem is lehetett másként.

Az ellenséges erők, amelyeket dudaszóval akart megszelídíteni, majd az emberi elmére, a belátásra hivatkozva utasítgatott rendre, alattomosan, álöltözékben belészivárogtak, szövetségesekre akadtak benne, hogy aztán puccsszerűen elfoglalják, az ösztönök államcsínytechnikája szerint, lelkének minden stratégiai pontját. Kétszeres, mert gyermektragédia, egy harminckét éves gyermeké; mert a bűntudat mozdonya egy ártatlan lelket tépett szét. József Attila költészete a tragikus párbajnak, a dallam és szöveg, a lélek s a külvilág, a költő és kora egyenlőtlen mérkőzésének példázata.

Related Posts

Tags

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.