A kereszt

Már 24, 2012 by

A kereszt

Egyszerűsége miatt a környező világ formáiban minden kor embere fölismerte: keresztre emlékeztet a négy égtáj, a kiterjesztett szárnyú madár, a zászló, mérleg, kard az úszó emberi test, hajó, árboc, horgony, hárfa, eke stb. A kereszt jelképezhet égitestet, szelet, vihart, fát, embert, állatot, eszközöket; lehet az áldás vagy átok jele.

A legfontosabb kereszt formájú jelek mindegyike létezett már a kereszténység előtt is. Csak a 4. századtól teljesedett ki a kereszt jelkép ikonográfiája, miután I. Theodosius római császár 380-ban kiadott vallási rendeletével államvallásá tette a Nikaia-konstantinápolyi hitvallás szerinti kereszténységet és eltörölte a keresztrefeszítéssel történő halálbüntetést. Ekkortól kezdik ábrázolni Jézus Krisztus kereszthalálát is. Az ókeresztény korban számos bizonyítéka van a keresztnek Krisztussal való azonosítására, több esetben csillagok, s az evangélistákat jelképező négy szárnyas alak veszi körül.

A kereszt a keresztény kultúrkörben Jézus megváltó szenvedésének és Isten tökéletes szeretetének a jele. Jézus a jeruzsálemi Golgotán, a Koponyák hegyén, keresztre feszítve adta életét helyettesítő áldozatul. A 4. századtól a keresztények dicsőségének a jele. A gótika koráig csak ékkövekkel, vagy növényi motívumokkal díszítik, a test nem kerül fel rá. A gótika ábrázolja először a kereszten a megfeszített Krisztust. Ezután nevezik a korpusszal ellátott keresztet feszületnek is. Ma is a kereszténység legelterjedtebb jelképe. Kereszt van a katolikus és az ortodox templomok, valamint a legtöbb evangélikus templom tornyán is. Számos sírkő kereszt formájú.

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.