Jákob

Sze 8, 2015 by

Jákob

jakA Biblia – A teljes gyűjtemény; 3 – Jákob: A „Jákob” szó szerinti jelentése ’sarkot megragadó’, utalva az Izsák és Rebeka házasságából származó ikerpár – Ézsau és Jákób – születésének körülményeire: először Ézsau jött a világra, az ő sarkába kapaszkodva pedig Jákób. A név átvitt értelemben ’ügyeskedő’-t, még erőteljesebben ’csaló’-t is jelent. Míg hitre nem jut, minden ember ügyeskedéssel, csalással él. Jákob egy tál lencséje, a ravaszsággal elorozott atyai áldás története is ezt bizonyítja. A Jabbok folyó révén folytatott csatájában, testi-lelki megpróbáltatásában nyerte el a hitet, mint egykor Mórija hegyén nagyatyja, Ábrahám. E küzdelemben lett Jákobból Izráel, vagyis, „Isten harcosa”. Miért is került sor erre a csatára, méghozzá éjnek idején? Jákob második csalása után szülőföldjének elhagyására kényszerült. Becsapott bátyja – akitől csellel elvette az atyai áldással együtt járó kétszeres örökséget – azzal fenyegetőzött, hogy ha atyjuk lehunyja szemét, öccsét menten megöli. Jákób elmenekült otthonról, Palesztina déli vidékéről rokonai tartózkodási helyére, Mezopotámiába.

1.rész»–›


Húsz évnyi keserves tapasztalat után, melyeket főleg Lábánnak, apósának köszönhetett, elhatározza magát, hogy népes családjával együtt visszatér Kánaánba. Követeket küld maga előtt, hogy megtudja: Ézsau elfelejtette-e már a húsz éve rajta esett sérelmet? Hírvivői azonban azzal térnek vissza, hogy bátyja négyszáz felfegyverzett férfival közeledik feléje. Jákob tudatára ébred: most már nem segít semmiféle emberi ügyeskedés. Mindenestül Istenhez fordul. A Jabbók folyó révén átkíséri, majd éjszakai nyugodalomba helyezi népes családját és hozzátartozóit, maga pedig visszatér a folyó másik oldalára, hogy Isten előtt kiöntse szívét, megbánja minden bűnét, mely idáig engedte fajulni a történéseket.

1.rész»–›


Istentől való meghallgatás helyett azonban az éjszaka sötétjében egy ismeretlen alak támadta meg. Jákob minden izmát megfeszítve, és lelkileg sem összetörve küzdött az életért. Hajnaltájra az ismeretlen idegen megérinti csípőjének forgócsontját, mire az kimegy a helyéből. Jákób azonban bicegve sem adta fel a küzdelmet. Fölismerve a menny küldöttét az ismeretlenben, áldásért esengett. Ebből az is látszik, hogy nem egyszerű angyalt, hanem a Seregek Urát ismerte föl benne. A később Jézus Krisztusnak nevezett Megváltó megáldotta és megerősítette. Másnap, meghatódva bicegő és húsz éve nem látott testvérétől, aki fejet és térdet hajtva előtte, azt mondja: „A te orcádat úgy nézem, mintha Isten orcáját látnám” – Ézsau végül is megbékélt öccsével. Written by Nabucco

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.