A születés

dec 26, 2016 by

A születés

A világ talán legismertebb története egy minden ízében hitelességre törekvő, megrázó és izgalmas filmben éled újjá. Mária és József Názáretből Betlehembe menekül, és mert senki nem fogadja be őket, a kis Jézus egy istállóban, az állatok között születik meg. Mária, akit egy 16 éves színészlány alakít, kb. éppen ennyi éves lehetett, amikor az apja úgy döntött, férjhez adja őt Józsefhez, a helyi ácshoz, aki régóta szerelmes már a lányba, plusz még jómódú is, legalábbis Máriáékhoz képest. Keisha Castle-Hughes remekül játszotta a fiatal zsidó lányt, aki szerelemből szeretne férjhez menni, de aztán egyik nap, az olajfák tövében megjelenik neki egy angyal. Az angyal elmondja neki, hogy a kiválasztott, ő fogja megszülni az emberiség megmentőjét, a Messiást. A történet attól a borzalmas éjszakától indul, amikor Heródes király megparancsolta a katonáinak, hogy öljenek meg minden két évesnél kisebb gyermeket Betlehemben, mert tudomására jutott, hogy gyerekként érkezett meg a Megváltó, aki az ő földi hatalmát is veszélyeztetheti.


Aztán időben visszaugrunk kb. 10 hónapot, és Máriát látjuk, ahogy a barátnőivel nevetgél a földeken, illetve Józsefet, aki régóta szerelmes Máriába, a maga kicsit szégyellős módján. Kapunk egy hitelesnek tűnő képet az akkori világról, rögtön tudjuk, mivel néz szembe Mária a szeplőtelen fogantatása miatt, amit a helyiek csupán házasságtörésként tudnak látni, átérezzük, hogyan viaskodott Józsefben a hagyomány követésének vágya és a Mária iránti vonzalma, vagyis egy pontos és érzékeny benyomást szerzünk Jézus szüleiről a film által.

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.