Manhattan kicsiben

Már 3, 2018 by

Manhattan kicsiben

A 11 éves Gabe barátai az osztályban többnyire még csak a “fúj, csajok” fázisban tartanak, de neki már komolyan kezdenek tetszeni a lányok, különösen a helyes Rosemary, akivel együtt járnak karate-órára. Gabe most először próbál meg imponálni a másik nemnek, és komoly fejfájást okoz neki a kérdés, hogy vajon hogyan kérjen randit a lánytól. Miközben a kis hatodikosok ismerkednek a szerelemmel, Gabe szülei már el is felejtették, milyen is ez az érzés: kapcsolatuk kihűlt, és válni készülnek. A gyerekek közben egyre többet vannak együtt, és Gabe már-már arra készül, hogy szerelmet valljon Rosemary-nek, amikor megtudja, hogy a lány egy táborban tölti majd a nyarat, s így az egész közelgő vakációban csak epekedhet a társasága után. A kétségbeesett srác végső elkeseredésében édesapjához fordul jó tanácsért.

Miközben apa és fia a szerelem nagy dolgairól elmélkednek, az apában megszólal egy belső hang, és azt kérdezi, hogy vajon tényleg meghalt-e már a szerelem, vagy van még esély arra, hogy feltámasszák, és megmentsék a házasságukat…

Lassú internet, illetve nagyobb videónál előfordulhat, hogy a videóra másodpercet (esetleg egy kicsivel többet) is várnod kell, indítás után!..

Related Posts

Tags

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.