Elfelejtünk Élni!

Sze 3, 2018 by

Elfelejtünk Élni!

Az ember örökké rohan. Rohan dolgozni, haza, a gyerekért, a boltba, a postára… Rohangáló emberek. Annyira sietnek, hogy észre se veszik maguk körül a világot és a többi embert sem. Én sosem akartam ilyen lenni. Mégis sokszor rohanok. Örök nyugtalanság, stressz, körömrágás. Embertpróbáló dolog. Aki pedig nem tartja a tempót, az elbukik. Ilyenek vagyunk. Elfelejtünk boldognak lenni, amikor még lehetnénk, és amit elfelejtünk, az később hiányozni fog az életünkből. Sokszor tekintünk a múltba ahelyett, hogy a jövőbe néznénk. Veszélyes dolog a memória. Az ember néha azt hiszi, hogy a múltnak üzenete van számára. Úgy véli, oda kell figyelnie rá, fülelnie kell a suttogására, hátra kell hajolnia, le kell guggolnia, hogy hallja a hangját kiszivárogni a földből, a holt helyekről. Az ember azt hiheti, hogy kaphat valamit a múlttól, vagy megérthet valamit a segítségével. De én tudom az igazságot.

Tudom, hogy a múlt hátrafelé és lefelé húz; folyton arra ösztönzi az embert, hogy a szelet hallgassa, meg a fák összedörzsölődő ágait, mintha valami titkos beszédet akarna megfejteni, és összerakni a széttört darabokat. Reménytelen vállalkozás. Ne engedd, hogy az emlékek a hatalmukban tartsanak. Az emlékek szeretik megviccelni az embert. Előfordul, hogy a valóságot mutatják, de az is, hogy olyanná válnak, amilyennek mi akarjuk látni őket, és megszépülnek.

Related Posts

Tags

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.