Isten Szentje

aug 26, 2012 by

Isten Szentje

Évközi 21. vasárnap (2012. augusztus 26.)
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát, ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha csak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” (Jn. 6,60-69)

Az örök élet hirdetője

Horváth István Sándor, a zalalövői Szent László király Plébánia plébánosának elmélkedése:

Az elmúlt másfél évben meglehetősen sokat szerepeltek a híradásokban az észak-afrikai országok, ahol tüntetések, forradalmak, polgárháborúk nehezítik az emberek mindennapjait. Ezeknek az országoknak a vallási életéről kevés ismeretünk van, legfeljebb annyit tudunk róluk, hogy főként iszlám vallású a népesség. A napokban olvastam egy kisebb tanulmányt a katolikus egyház helyzetéről Tunéziában, amely nem kis meglepődésemre egy virágzó közösség életét mutatta be. Csodálkozásom oka az volt, hogy a 11 millió lakosú országban mindössze 25 ezer keresztény él, de ők valóban elkötelezett módon gyakorolják vallásukat. Tudnunk kell, hogy Észak-Afrikában, így a mai Tunézia területén egykor virágzó kereszténység élt. A vidék számunkra talán leghíresebb alakja Szent Ágoston püspök. De itt működött Szent Ciprián püspök is, aki Karthágó városának egyházi elöljárója volt, valamint ebben a városban szenvedtek vértanúhalált Szent Perpétua és Felicitász asszonyok. Az egykor virágzó kereszténység évszázadokra megszűnt, mintha a sivatag homokja lepte volna be, s csak napjainkban éledezik újra. Főként Argentínából és Brazíliából érkeznek missziós papok és szerzetesek. A tunéziai katolikusokról szóló írásban nagyon érdekesnek tartottam, hogy tulajdonképpen senki sem születik keresztény családban. A közösségnek egyetlen tagja sincs, akinek a szülei keresztények volnának, gyermeküket születése után megkereszteltették volna és a keresztény hitben nevelték volna fel. A közösség tagjai nem a családjuktól kapták a hitet, a vallási nevelést, hanem fiatalként vagy felnőttként más módon találkoztak a kereszténységgel. Leírták például egy 23 éves fiú esetét, aki szó szerint a következőket mondta: „Jézus Krisztusról először a televízióban hallottam.” Egy fiatal lány pedig ezt mondta: „Akkor találkoztam életemben először keresztény emberrel, amikor a szüleim egy katolikus iskolába küldtek tanulni, pedig ők nem is keresztények.”

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Péter apostol ezt mondja Jézusnak: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak” (Jn 6,68). Jézus Krisztushoz egészen különböző utak vezetnek. Bármennyire is furcsának tűnik számunkra, bizony a világ egyes részein az igazságot kereső emberek más utakon jutnak el Istenhez, mint mi. Kihez mennének máshoz? Hol találhatnák meg az emberi életet boldoggá tevő tanítást, ha nem Jézusnál? Ki vezethetné el őket az örök életre, ha nem Jézus Krisztus?

Az elmúlt vasárnapokon Jézus kafarnaumi beszédét hallottuk az örök élet kenyéréről, amely az ő teste. A beszéd először csak kérdéseket vetett fel a hallgatósában, majd egyesek kételkedni kezdtek. Jézus szavainak hatásaként sok tanítványa visszahúzódik, elhagyja őt. Távozásuk talán megrendíti Jézust, de egyetlen szavát se vonja vissza, nem finomít azon, amit korábban mondott, mert bár kemény beszédnek tartották azt, mégis minden szava igazság volt.

A tanítványok távozását azonban nem csak Jézus láthatta, hanem a többiek is. Miért marad mégis a Mester mellett a tizenkét apostol? Mert ők szavaiban felfedezték, hogy az örök életre vezető utat. Péter apostol hitvallása éppen ezt fejezi ki. Egyedül Jézustól várhatjuk a megváltást. Egyedül ő ígérheti és adhatja meg nekünk az örök életet. A világ számos országában, így a példaként említett Tunéziában is a keresztény emberek kisebbségben vannak, de talán éppen ez a helyzet ösztönzi őket arra, hitüket értékeljék és a lehető legkomolyabban vegyék. Ez a helyzet arra készteti őket, hogy kereszténységükről tanúságot tegyenek egy más vallású környezetben. Példájukból tanulhatnak mindazok, akik szerte a világon az örök élet igéit hirdető Jézust keresik. Példájukból tanulhatunk mi is, ha valóban él bennünk az örök élet vágya.

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.