Nyílj meg!

Sze 9, 2012 by

Nyílj meg!

Abban az időben Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. (Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!” (Mk 7,31-37)

Elmélkedés:
Az iskolai tanévnyitó a vége felé közeledett. Nyolc-tíz gyermek vonult a színpadra, megálltak egymás mellett, és feszült figyelemmel vártak tanáruk jelére. Minden diák, szülő és pedagógus felállt, én is, aki csak vendégként néztem meg, hogy milyen is egy tanévnyitó az iskolában, ahol öcsém tanít. A néma csendben a színpadon álló gyermekek valamennyien egyszerre felemelték jobb karjukat és mutatóujjukkal az ég felé mutattak, a következő pillanatban mindkét kezüket lefelé mozdították, ami számomra ahhoz hasonlított, amikor a papszenteléskor a püspök az előtte térdelő jelölt fejére helyezi kezét, majd a gyerekek jobb kezüket az arcuk mellett lefelé csavarták. Mindenki tudta, hogy miről van szó, csak én nem értettem semmit. Öcsém segített: A himnusz – súgta csendben – Isten, áldd meg a magyart!, miközben a gyerekek már a következő mozdulatokat tették. Ha mást nem is értettem az ünnepségből, a magyar himnusz szövegét ismervén azért követni tudtam annak jelnyelvi előadását a siket és nagyothalló gyermekek speciális iskolájában.

Már jó néhány éve történt az eset, mégis elevenen él bennem. Az alig vagy egyáltalán nem halló emberek világában a szavaknak és a mozdulatoknak egészen más az értéke, mint a hallók és beszélni tudók között. Ők jól megértik egymást maguk között a sajátos jelnyelv segítségével, mi is elbeszélgetünk egymással magunk között, de amikor ez a két világ találkozik, amikor én, a beszélő és halló ember belépek a betegségük miatt erre képtelenek világába, akkor én válok süketnémává, nem tudom megértetni magamat és nem értem, hogy mit szeretnének velem közölni. A mai vasárnap evangéliuma is e két világ találkozásáról szól, a dadogva beszélő süket és Jézus találkozásáról, a beteg és a gyógyító, az ember és az Isten érdekes találkozásáról. De itt nincs értetlenség, nincs semmiféle kommunikációs zavar. Jézus érti a beteget, szavak nélkül is tudja, hogy mit kell tennie.
Félrevonja a tömegből, hogy meggyógyítsa. Furcsa mozdulatokat tesz, számunkra furcsa mozdulatokkal érinti meg a beteg testrészeket, de a beteg nem tiltakozik. Némán tűri, hogy Jézus hozzáérjen a füléhez és megnyissa azt a hallásra. Némán tűri, hogy megérintse nyelvét és megnyissa száját a beszédre. A csoda nyilvánvaló, a gyógyulás bizonyítottan megtörtént. A korábban csak dadogva beszélő ember mindenki számára érthetően kezdett beszélni, füle megnyílt és hallott mindent. A csoda egy új világba léptette át, gyökeres változást hozott az életébe.

Érdemes figyelmet szentelnünk Jézus szavának. Ezt mondja: „Nyílj meg!” Nyílj meg, te száj, és beszélj! Nyílj meg, te fül, és hallj! Ugyanazt az erőt, határozottságot érezzük e felszólításban, mint Isten teremtő szavában. „Legyen világosság!” (Ter 1,3) – olvashatjuk a bibliai teremtéstörténetben, majd pedig hasonló felszólításokkal folytatódik az elbeszélés. „Nyílj meg!” – szól Jézus erőteljes szava. Újjáteremtő, gyógyító szó ez, amely helyreállítja rendet, miként egykor Isten rendet teremtett a káoszból, a rendezetlenségből.

Az evangéliumi történet záró része kiszélesíti a csodában részesülők körét. A süketnéma meggyógyul, de mellette sokan változáson esnek át. Mintha Jézus „Nyílj meg!” felszólítása nekik is szólna, hiszen megnyílik értelmük annak felismerésére, hogy rendkívüli dolog történt. Megnyílik szívük, hogy Jézusban felismerjék a jótevőt, a gyógyítót. És talán a csoda
ránk is hatással van. Talán bennünket is megérint az Úr. Talán a mi bűnös lelkünket is megérinti irgalma, hogy bűneinktől megszabaduljunk. Talán a mi fülünket is megérinti, hogy meghalljuk tanítását. Talán a mi szánkat is megnyitja, hogy őt dicsérjük és szeretetét hirdessük. Ehhez a csodához csak annyi kell, hogy elismerjem gyengeségem és Jézus segítségét kérjem. (Horváth István Sándor zalalövői plébános)

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.