Reménység

Sze 9, 2012 by

Reménység

Van Reményik Sándornak egy verse: „Akik a mennyezetet nézik” című. Ebben a költő elmondja, hogy a haldoklók, amikor az óra jön, a mennyezetre függesztik tekintetüket. Egy pontot néznek merőn hosszasan s boldognak mondja azokat, akik a mennyezeten túl a mennyet látják. Így vagyunk mi is a felvett alapigével. Tekintetünket a szent könyvre irányítjuk s boldogok vagyunk, ha megértjük, hogy mit jelent az, hogy „A reménység nem szégyenít meg, mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe.” Ha most azt mondom, hogy az élet sok elérhetetlen, vagy ritkán elérhető céljainak egyike a boldogság, akkor ennek igazsága akkor világosodik meg, ha feleletet adunk arra a kérdésre, hogy mi a boldogság? Nem azért, mintha ezt az érzést a körülírás nélkül nem érthetnénk meg, hanem azért, hogy tudatosság váljon bennünk az, hogy nem csak a nagy, de az egészen parányi és jelentéktelennek tűnő dolgok is boldoggá tudnak tenni.

A boldogság egy érzés, amely akkor tölt el, ha életünkbe valami előre nem látott örvendetes esemény következik be. Vagy, ha elképzeléseinket igazolva látjuk embertársaink cselekedetében. Olvastam arról, hogy azok a boldogok, akik a földi harcmezőkön nem vágynak mennyei békére, s arról is, hogy az a boldog, aki képesnek érzi magát a változtatásra. Aki olyképpen vélekedik, hogy az egyik ember boldogságát csak a másik boldogtalanságával leget megvásárolni. De van, aki azt hangsúlyozza ki, hogy a boldogság mellett a fájdalom tanyázik, mint ahogy a létezés mellett az elmúlás. Az alapige szerint a reménység tesz boldoggá. Az a reménység, amely bennünk Isten szeretetének a megnyilvánulása.


Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.