Te vagy a Messiás!

Sze 16, 2012 by

Te vagy a Messiás!

Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás!” Ekkor Jézus a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek.
Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.”
Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.” (Mk 8,27-35)

ISTEN TÖBB, MINT ÖT BETŰ – Horváth István Sándor, zalalövői plébános elmélkedése
A mai vasárnap evangéliumában Jézus érdekes kérdéssel fordul tanítványaihoz, arról tudakozódik, hogy kinek tartják őt az emberek (vö.: Mk 8,27). A válasz elárulja, hogy a nép körében nagy a bizonytalanság Jézus személyét illetően. Az újabb kérdés arra irányul, hogy a tanítványok mit gondolnak mesterükről (vö.: Mk 8,29). Péter válasza valójában saját maga és apostoltársai nevében tett hitvallás: „Te vagy a Messiás!” (Mk 8,29).

Hogyan juthatunk el egy személyes hitvallásra? Hogyan juthatok el egy szavakba foglalt hitvalláson túl arra a szintre, hogy életem legyen a hitvallásom? Akit kisgyermekként kereszteltek meg, nem emlékezhet rá, hogy az ő nevében szülei tettek egykor hitvallást a keresztelési szertartás keretében. A keresztségi fogadalom megújítása a húsvéti szertartás alkalmával már személyesebb hitvallásnak számít, miként az is, hogy vasárnapokon és ünnepnapokon a szentmisében a közösség minden tagja elmondja a Hiszekegyet vagy az Apostoli Hitvallást. Jogosan érezzük, mégpedig nem csak most, amikor közeledik a Hit éve, hanem máskor is, hogy e szóbeli hitvallást felülmúlóan kellene tanúskodnunk hitünkről a világban, hogy felébresszük a hitet és a hit szerinti élet utáni vágyat a hittől eltávolodottakban.

Csak arról tudunk tanúságot tenni, amit megismertünk, ismerünk. Mégpedig olyan mértékben, amennyire megismertük. Keresztény tanúságtételünk Krisztusról szól. Hogyan ismerjük meg őt? Milyen szintre juthatunk el e megismerésben? Erre a kérdésre azért szükséges válaszolnunk, mert ez a kulcsa tanúságtételünknek és személyes hitvallásunknak, s ez utóbbin már nem csupán hittételek felsorolását értem. A kulcskérdés tehát a következő: Hogyan ismerem meg Jézus Krisztust? A válasz megmutatja az utat, hogy az evangéliumi kérdésre, tudniillik arra, hogy mit gondolok és mit hiszek Jézus személyéről, egész életem hitvallásával tudjak felelni.

Hogyan ismerem meg Krisztust? A következő példa talán közelebb visz egy hiteles válaszhoz. Avilai Szent Teréz szerint az imaéletnek két kútja van. Az egyiket magunknak kell megásnunk és gondoskodnunk kell arról, hogy minden árok oda vezesse a vizet. A másik kút, amely jobb vizet ad, magától buzog fel egyszer. De várnunk kell rá, hogy felbuzogjon. E gondolatot alkalmazhatjuk a mi kérdésükre is. Isten megismerésének két kútja van. Az egyiket magunknak kell megásnunk, és gondoskodnunk kell arra, hogy minden árok ide fusson. Melyek ezek az árkok, csatornák? Először is az értelmi megismerés. Bizonyos dolgokat megtanulunk Istenről, az ő cselekedeteiről a történelem folyamán, a vallás dolgairól. A bal oldali agyfélteke munkája ez, az értelmünkkel megszerzett tudást ott raktározzuk. A „tudásközpontú társadalmat” emlegetők itt meg is állnának, de mi továbbmegyünk. A megismerés másik csatornája az akarat szintjén történik. A felelős módon meghozott döntés, a ragaszkodás ahhoz, ami mellett elköteleztük magunkat, és a hűség egy új szintre visz minket Isten megismerésében. A pappá szentelt, a szerzetesi fogadalmat tett vagy a házastársi hűséget fogadott személyik értik leginkább, hogy mire gondolok. Az értelmi és akarati megismerés mellett a harmadik lehetőség az érzelem. E terület tanítómesterei: öröm, boldogság, szeretet, harag, félelem, féltékenység (stb.), igen, a negatívnak nevezett érzéseink is számos titkot felfednek számunkra. Érzelmek nélkül aligha lelkesednénk Istenért. Megismerési csatornáink következő eleme a testi érzékelés, érzékszerveink használata. E terület fontosságát jelzi, hogy szinte minden gyógyítása alkalmával Jézus megérinti a beteget, a beteg testrészt. Ezen érintésnek is szerepe van a gyógyulásban és a beteg részéről az isteni jóság megismerésében, megtapasztalásában. Itt kell megemlítenünk a szenvedéseket, a test fájdalmát, gyötrődését. Ne a fejfájásra, a lábtörésre vagy a megfázásra gondoljunk, hanem a test mély szenvedésére. Az igazi szenvedés megtapasztalása Isten megismerésének sajátos forrása, hiszen Krisztus is átélte az emberi szenvedést keresztútja és halála során. Úgy tűnik, hogy a szenvedés a bennünket leginkább átalakító, Krisztushoz hasonlóvá tevő erő. A következő csatorna a művészet, az esztétika világa. Ez talán a legkevésbé átformáló, hiszen a gyönyörködés, a rácsodálkozás ritkán ösztönöz cselekvésre. A vallási életben, Isten megismerésében azonban mégis szerepe van, gondoljunk csak arra, hogy a természet szépsége vagy egy meghittséget sugárzó szép templombelső áhítatot ébreszt bennünk. De legyünk óvatosak, mert amit egy szakértő a lehető legszebbnek, a lehető legjobbnak nevez, nem biztos, hogy valóban a legszebb, valóban a legjobb. Egy ínyenc borszakértő soha nem fogja egy szentmiséhez szánt, de nem átváltoztatott misebor kóstolásakor azt érezni, amit Krisztus vérének vételekor érzünk. Egyetlen, még a legfinomabb kenyér ízéhez sem hasonlítható a Krisztus testévé átváltozott kenyér. E sor utolsó elemeként szóljunk még a képszerű megismerésről. Jézus nem véletlenül használt példabeszédeket, hasonlatokat tanítása során. Ezek segítségével könnyen a szereplők helyébe képzelem magamat, a történek részesévé válok, s megértem, hogy milyen cselekvésre akar ösztönözni a példázat. Ebbe a világba tartozik a felebaráti szeretet, a segítségnyújtás az irgalmasság gyakorlása. Azt képzelem, gondolom, hiszem, hogy a másik emberben Jézusnak segítek. Ő mondta: „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” (Mt 25,40). Krisztust látni a másik emberben nagyszerű megismerési forrás.

Azt gondolnánk, hogy ily módon megismerhető az Isten. De ott van még az a bizonyos másik kút, a másik forrás. Ami egyszer csak felbuzog. Tőlünk függetlenül. Váratlan időben és olyan helyen, ahol nem számítottunk rá. Lehull a lepel a titkokról, eltűnik szemünkről a homály. Isten feltárja, megmutatja önmagát. Aki már átélte, Isten-élménynek nevezi. Aki még nem élte át, várjon rá türelmesen! Egyszer majd felbuzog. Íze jobb lesz minden más vízénél. Igyunk belőle bőségesen! Akkor majd megértjük, hogy Isten több mint öt betű.

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.