Nem jó az embernek

okt 7, 2012 by

Nem jó az embernek

(… egyedül lennie!) Azután így szólt az Úristen: “Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: “Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.” Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz. (Ter 2,18-24)

„Nem jó az embernek egyedül lennie.”

Ebben a kijelentésben több van, mint a férfi és a nő Istentől rendelt kapcsolatának megokolása: ebben a rövid mondatban benne foglaltatik az egész üdvtörténet, a földi élet és az örökkévalóság.

Elbűvölő titok, hogy bár Isten egyedül elégséges, mégis azt akarja, hogy egyedüllétünket ne csak ő oldja fel, hanem más, értelmes, szabad személyiséggel rendelkező személyek is, akikkel kölcsönösen szükségünk van egymásra. Ez a tapasztalat a szentek közösségének misztériumához vezet.

Másrészről viszont mégis furcsa, hogy bár Isten megengedi, hogy másokat is szeressünk gyöngéd vonzalommal, mély, egzisztenciális ragaszkodással, sőt maga ülteti belénk az erre való vágyakozást, az embernek mégsem elég a másik ember, hogy magányát elvegye, s a legbensőségesebb kapcsolatokban is érzi, hogy nem tud mindent megosztani, nem tud egészen eggyé válni azzal, akit szeret. Pedig minden szeretet mélyén az egyesülés és teljes eggyé válás vágya húzódik meg, akár tudatosítjuk, akár nem.

E furcsa kettősség Jézus Krisztusban oldódik fel, aki egyszerre Isten és ember. Ő az, akinek személyében Isten öröktől fogva elhatározta, hogy az ember magárahagyatottságát elveszi. Ő az, akiben az emberi szeretet horgonyt vethet, mert emberségében egészen közel áll hozzánk, s akiben ez a szeretet a végtelenre is kinyílhat, hiszen ő az örök Isten.

Jézus Krisztus tehát oka és célja az emberi szeretet itt e földön kielégíthetetlen szomjazásának. Ezért nemcsak benne teremtetett, hanem benne is áll fönn minden szeretetkapcsolat, s benne teljesedik ki, az örökkévalóságban. Krisztusba oltódva, az ő életében és istenfiúi méltóságában részesedve a mi szeretetkapcsolatainkat is ugyanaz a Szentlélek járja át, az Atya és a Fiú közti szeretet. Most értjük meg, hogy Jézus csont a mi csontunkból, hús a mi húsunkból, s hogy a kötelék, amely hozzá fűz minket, a vérségi kapcsolatnál is mélyebb és erősebb.

Ő úgy szereti Egyházát, mint vőlegény a menyasszonyát. Ebben a magasságban és mélységben a szeretet kettőssége, külön az emberre és külön az Istenre való irányulása megszűnik, s Krisztusban összpontosul, akiben mint főben foglal össze mindent az örökkévaló Úr, aki nem hagyja el keze alkotását, hanem beavatja őt belső életének csodálatos titkába.

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.