Búcsú az Élettől

nov 11, 2012 by

Búcsú az Élettől

Adj szót fájdalmadnak! A bánat, amely nem beszél, addig szorítja a megterhelt szívet, amíg az megszakad! A halál földi útja nehezen kiszámítható, gyakran váratlanul tör gyanútlan áldozatára. A gyászolókba pedig mélyen befészkeli magát a bánat és a szomorúság, sőt a vigasztalhatatlanság. Nem csoda, hogy az ilyen emberek az idő múltával egyre komorabbak lesznek, mert fölsejlik előttük, hogy az addig lakóhelyül, munkahelyül szolgáló Föld egyszer számukra is temetővé válik. A halálhíreket az emberek gyakran Ennyi az Egész reakcióval fogadják, amit általában ez a kérdés követ: Érdemes volt? Az ember földi sorsának vége kegyetlenebb és kiábrándítóbb, mint a virágoké vagy a fáké. A fának van reménysége, ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

De ha az ember meghal, ha az ember kimúlik, hol van ő? Ha ezután a semmi lesz mindannyiunk osztályrésze, és az emberi sorsot végső állomásként a halál teszi egésszé, akkor igazat kell adnunk a prédikátornak, bölcs Salamonnak, aki az aggódás klasszikus kérdésére így válaszolt: Felette nagy hiábavalóság, minden hiábavalóság. Az emberi életet egyedi vonatkozásában, látható szinten az teszi értelmetlenné és botránnyá, hogy a halál nem differenciál ember és ember, valamint ember és állat között. Egyenlő bánásmódban részesíti a jó és a gonosz embert és az oktalan állatot is. Furcsa az emberi természet. Amíg valaki él, addig nem törődnek vele, vagy megszólják. De ha haldoklik vagy ha meghalt, egyszerre tudomást vesznek róla és dicsérni kezdik. A halál egy időre glóriát von a legszegényebb ember feje köré is. A halálával sok ember eléri azt, amit az élet sohase adott meg neki.

Álmodj szépeket Bence!

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.