Családban született

dec 30, 2012 by

Családban született

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.
Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt. (Lk 2,41-52)

A XIX. században vezették be Szent Család ünnepét (Vízkereszt utáni vasárnapra), melyet 1969-ben a karácsony után eső vasárnapra helyeztek át. E napon az Egyház szeretettel szemléli a betlehemi barlangban a Szent Család tagjait, s a keresztény családokat oltalmukba ajánlja.

Az Egyház annyira fontosnak tartja a családot, hogy az év utolsó vasárnapját a családnak szenteli. Ezen a vasárnapon a szent Családot állítja elénk, követendő példaképül. Szent Család Vasárnapja mindannyiunk ünnepe, hisz mindenkinek van valami köze a családhoz. Bárhogyan is lenne, családból származunk, családban vagy egyházi közösségben élünk. A család a szeretet tűzhelye, amely világít, melegít, éltet. Isten ajándékából, ez az éltető gyökerünk, amely egy életre szól. Az életünk szorosan összefonódik másokkal. Mindig is valakinek gyermeke maradunk, vagy valakinek testvére, szülője, nagyszülője, házastársa, rokona, vagy hozzá tartozója vagyunk. Ezt a kapcsolatot nem lehet könnyedén megszüntetni, hiszen ez egy életre szól. Maga az Úr Jézus is ilyen kapcsolatban élt Szűz Máriával, Szent Józseffel, rokonaival, és az ő követőivel, különösen az apostolokkal.

Mit jelenthet a Szent Család példája a mai családoknak: apának, anyának, gyermekeknek, összehasonlítva az ő életükkel? Volt a Gyermek, akit alázatos módon szerettek ők ketten: Mária, az anya és József, az “Isten helyetti” földi atya, és egyek voltak ők hárman egymás tiszteletében és engedelmes szeretetében.

Szolgáljon a Szent Család példája – a Boldogságos Szűz és Szent József Szent Családon belül megélt alázatos szeretete – a mai családoknak is példaképül! “Ha együtt imádkoztok együtt is maradtok” – vallotta Kalkuttai Szent Teréz.  A közösen elmondott imának fontos, összetartó szerepe van a családban. Legyünk tudatában annak, hogy bármilyen gond jelenik is meg családjaink életében, Isten kegyelme mindig segít bennünket abban, hogy az a szeretet szempontjai szerint oldódjon meg.

Kérjük a Szent Család áldását, és az első magyar szent család, Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg közbenjáró támogatását családjaink életére. 

A 12 éves Jézus Jeruzsálemben

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.