Feltámadt Krisztus! Alleluja!

Már 31, 2013 by

Feltámadt Krisztus! Alleluja!

Húsvét vasárnapi evangéliumban csupán az üres sírról szerzünk tudomást, Jézus egyáltalán nem szerepel benne. Hallunk azonban Mária Magdolnáról, aki a hírt viszi Jézus feltámadásáról. Ahogy a Megfeszített keresztje alatt is – a legfiatalabb tanítvány, János kivételével – szinte csak asszonyok állnak, a feltámadás örömhírét is egy „bűnös” asszony, Mária Magdolna viszi hírül, akit hatalmas szeretete, talán női megérzése vezérel, és akit az Úr keresgélése, kutatása miatt a tanítványok talán kissé hisztérikusnak tartanak, így ügyet sem vetnek rá. Pedig példát vehetnénk róla, főleg arról, ahogy próbálja tartani a lelket az elcsüggedt tanítványokban, akiknek reménysége összeomolni látszik. Fájdalmasan állapítják meg Uruk hiányát, azonban ez az üres sír felrázza őket és lassacskán visszakapják a Feltámadottba vetett hitüket.

Sokunk számára adatik hasonló az élet folyamán. Vannak időszakok, amikor úgy érezzük, Isten arca elhomályosul előttünk, értetlenül állunk a körülöttünk kialakult dolgok előtt, nem tudunk velük mit kezdeni. Hitünk a világ kísértései által újból és újból próbára tétetik, és ahhoz, hogy tiszta képet kapjunk, hogy Mária Magdolnához és Péterhez hasonlóan új hitre ébredjünk, nekünk is át kell esnünk az „üres sír próbatételén”.  Az üres sír előtt való elgondolkodás, magunkba szállás segít hozzá ahhoz, hogy új hitre eszméljünk, és megértsük, életünkben Isten jóváhagyása nélkül semmi sem történhet. Életünkhöz éppúgy hozzátartoznak a vidám és a szomorú időszakok, melyek tartalommal töltik ki, szint, gazdagságot adnak neki még abban az esetben is, ha az adott helyzetben ezeket az időszakokat próbatételként éljük meg.

Csüggedésre nincs okunk, csak az örömre, hiszen Isten a keresztre feszítést a feltámadásra fordította. Talán éppen azok által a problémák által akar bennünket formálni, amelyeket a leginkább szeretnénk eltávolítani az életünkből.

A Krisztus által elszenvedett kínokra gondolva és az Ő áldozatára emlékezve, legyünk képesek túllátni mi is fájdalmainkon, hogy az üres sír láttán visszanyert hitünkkel egy örömteli élet reményében bizonyságtevő módon tudjunk növekedni. 

KEGYELMEKBEN GAZDAG HÚSVÉTOT KÍVÁNOK!

Ne féljetek

Related Posts

Share This

Leave a Comment

You must be logged in to post a comment.