It’s My Life

Neked nincs olyan együttes, akiért annyira odavagy? Akikkel már álmodtál? Egy banda, akinek minden dalszövegét kívülről tudod? Számok, amik életed periódusaihoz köthetők? Amikre sírtál vagy nevettél? Dal, amit egy bizonyos időszakban annyit hallgattál, hogy ha behunyod a szemed, érzed még az akkori illatokat is? Nincs olyan zene, amit annyira szeretsz, hogy már az boldogsággal tölt el, ha valahol meghallod? Amiről egyszerűen azt hiszed, hogy azért íródott, hogy belőled érzéseket váltson ki? Énekes, akiért rajongasz? Akinek szerelmes vagy a hangjába? Persze, hogy van! Igaz? Maga a zene létezése is csodálatos dolog, mondhatni maga a csoda. A gondolat és a tünemények között elterülő birodalom. Mint egy megfoghatatlan közvetítő közeg, szellem és anyag közt lebeg testetlenül, mindkettőhöz kötődve, mégis különbözve azoktól.

Here is the Music Player. You need to installl flash player to show this cool thing!

A zene véd minket egy idegen világban. Betölti a körülöttünk lévő űrt; a csend félelmetes ürességét. Fütyörészünk éjjel az erdőben, hogy ne féljünk, és ne legyünk olyan védtelenek a sötétben. Amikor énekelünk, akkor az énekhang hullámai töltik ki a teret körülöttünk. Egy walkmannel az övünkön és egy fülhallgatóval a fejünkön kizárjuk a valóságos világot; gyalogolhatunk egy félelmetes metropolis legzajosabb utcáján, közben mégis a zene és a harmónia világának közepén érezhetjük magunkat. Körülvesz minket a dallamok és ritmusok láthatatlan védőburka. Amikor a zene elhallgat, a nemlét és a csend birodalma vesz újra körül minket.